Pintér Sándor belügyminiszter megegyezett Tarlós István budapesti főpolgármesterrel, Szita Károly kaposvári és Borkai Zsolt győri polgármesterrel a tűzoltók 2004-2007 közötti, évek óta elmaradozó díjai kifizetéséről” – állt az Magyar Távirati Iroda közleményében.
Az állami és önkormányzati tűzoltók évek óta kérik az európai uniós csatlakozástól 2007 végéig felhalmozódott túlóradíjakat. Uniós s zabályokra hivatkozva pereket is indítottak munkáltatóik ellen a túlmunka megfizetését kérve, és a Legfelsőbb Bíróság több esetben jogosnak ítélte követeléseiket. Mivel ez országos probléma, s nem csak a fent említett három városban áll fenn, ezért a Belügyminisztérium folyamatosan tárgyal több érintett önkormányzattal is
Borkai Zsolt Győr Polgármestere adott interjút, kedden délben, a Megyeháza előtt.
“A teljes összeget két részletben fizetik ki az érintett tűzoltóknak. Elsőnek – a tűzoltókkal egyeztetett számítás alapján – a járandóságok kamattal megemelt részének 50 százalékát fizetik ki a jelenleg is szolgálatot teljesítő állománynak. A teljes összeget év végéig kapják meg a lánglovagok” – mondta el Borkai Zsolt.
Pintér Sándor belügyminiszter, ígértetett tett arra is, hogy az önkormányzatokat jövőre kárpótolja, mivel a tűzoltók számára a pénzt önkormányzati forrásból utalják át.
A videoriport megtekinthető ITT.
Forrás: kisalföld.hu